s
s
16 ÉVE
az informatikában

Itt egy remek tablet, ami szórakoztató központ is egyben

A Lenovo legújabb táblagépe több, mint egy hagyományos tablet, hiszen különleges kialakításának hála nemcsak a filmezési élményt növeli, de képes kiváltani egy Bluetooth-hangszórót, sőt még a pihenésben és a tanulásban is segíthet.

A Lenovo nem ismeretlen szereplő a táblagépek világában, és a legújabb, nyáron debütált, Tab Plus névre hallgató megoldásuk olyan eszköz, ami a hagyományos tabletfunkciók mellett az otthoni szórakoztató központ szerepét is képes betölteni.

Méreteit tekintve egy 174,2 milliméter széles, 268,3 milliméter széles, a legvékonyabb részén 7,7, míg a legvastagabb részén 13,5 milliméteres eszközről beszélünk, aminek a súlya 650 gramm. A szürke, alumíniumborítású táblagép jobb oldali (vagy, ha úgy tetszik: alsó) részén megvastagodik, többek között azért, mert erről a területről kipattintható egy apró állvány, hogy az eszköz kényelmesen megállítható legyen bármilyen vízszintes felületen.

A borítás alatt egy nyolcmagos MediaTek Helio G99 lapkakészlet dolgozik, maximum 8 gigabájt memória, illetve maximum 256 gigabájt háttértár kíséretében, utóbbi ugyanakkor kiegészíthető SD-kártyával is, egészen 1 terabájtig. Mindemellé jár egy 11,5 hüvelykes, 2K felbontásra (2000 x 1200 pixel) képes LCD kijelző, ami kezelhető akár (külön megvásárolható) stylus-szal is, illetve a tablethez billentyűzet is csatlakoztatható.

A már említett microSD-foglalat mellett a tablet rendelkezik egy USB-C porttal, illetve egy 3,5 milliméteres jackcsatlakozóval, a bekapcsoló, illetve hangerőszabályzó gombok pedig a keret jobb oldalára kerültek. Különlegesség, hogy a burkolat „élein” összesen nyolc JBL hangszóró (négy magas- és négy középsugárzó) kapott helyet, a lehető legjobb hangélmény érdekében. Ezek a kiegészítők ráadásul a sima sztereón túlmutató, a térhangzásra képes Dolby Atmos formátumot is támogatják, így filmezés közben a lehető legjobb hangélményt kapják a felhasználók.

A Lenovo Tab Plus ugyanakkor nemcsak az otthoni mozizásban lehet kiváló társ, ugyanis az eszközt úgy tervezték, hogy kiváltson egy hagyományos Bluetooth-hangszórót. Az egyetlen mozdulattal előhívható Bluetooth Speaker Mode-nak köszönhetően bármilyen BT-képes lejátszó azonnal csatlakoztatható a tablethez, és kedvünk szerint játszhatók le zenék rajta, méghozzá kiváló minőségben, megfelelő hangerővel. És ez még nem minden, mert a táblagép megkapta a Background Sounds fejlesztést is, amivel pihenés vagy tanulás mellé biztosíthatók olyan ambient zenék vagy természetes hangok, amik segítenek ellazulni vagy éppen koncentrálni. Ezen funkcióknak hála a Tab Plus nem csupán egy tablet, annak minden előnyével, de otthoni szórakoztató központ is egyben.

Ami a méretének köszönhetően bárhol velünk lehet: otthon, a munkában, utazás közben, de akár a strandon vagy a természetben is. Ezt támogatja a méretes, 8600 milliamperórás akkumulátor is, ami garantálja, hogy sokáig ne kelljen a töltő után kutakodnunk. Ha pedig merül az eszköz, akkor sincs gond, hiszen vezetéken keresztül 45 wattal tölthető a beépített telep.

Az eszköz a fentiek mellett rendelkezik két nyolc megapixeles kamerával (egy elöl, egy hátul), támogatja a kétcsatornás (2,4 GHz, 5 GHz) Wi-Fi-t, a szoftver pedig alapból az Android 14, annak minden előnyével. A Lenovo emellett garantálja, hogy a készülék megkapja az Android 15 és Android 16 operációs rendszereket, illetve 4 éven át, egészen 2028-ig érkeznek rá biztonsági frissítések.

#nedalnetwork #lenovo #tablet
Forrás: 24.hu
Közzétéve: 2024.09.19.
Az eredeti cikk megtekintéséhez kattintson ide!